2017. július 22., szombat

Újra itt

Annyiszor elterveztem, hogy na akkor ma írok egy bejegyzést, de aztán valahogy mindig elmaradt. De nem is nagyon bántam, hisz, azért szeretem és kezdtem el ezt a műfajt, a blogolást, hogy ne legyenek kötöttségek, akkor írhassak mikor én szeretnék, és arról amiről én akarok. Akkor írok, mikor jön ihlet :)



A nyaram úgy néz ki, hogy egy hetet töltök teljes egészében itthon, a többi itthon töltött idő az a valahonnan megérkezés-valahova elindulás közti 1-2 nap. :) Nem unatkozom egy percet sem.:) Mikor itthon vagyok akkor is vagy utcazenélek vagy dolgozom.
Hálás vagyok, amiért ilyen élményekben bőséges ez a nyár, és szeretném megosztani az élményeimet szépen sokjában. Úgy terveztem, hogy mindegyiket valamilyen nagyobb téma köré építem, ami a legfontosabb volt számomra az adott eseményen, és nem teljes egészében az ott történt dolgokat írom le.
A másik dolog amiért még nagyon hálás vagyok, hogy azzal amit az egyik legjobban szeretek csinálni, a muzsikálás, azzal keresek pénzt. Ez valami fantasztikus érzés. Fesztiválokra, esküvőkre vagyunk hivatalosak, ahol zenélnünk kell, másoknak mosolyt csalni az arcára, és ezért honoráriumot is kapunk, hát milyen csoda dolog ez.

Remélem átfogom tudni adni élményeim, gondolataimat a következő bejegyzésekben! :)





2017. május 7., vasárnap

Tojásgyűjtőkötény


Sokat gondolkodtam, vajon milyen helyesírás szerint kell ezt az összetett szót leírni. Tojás-gyűjtő-kötény.  Nem hiszem, hogy valaha bárki is használta volna rajtam kívül ezt a szóalkotást, ezért szabadon rendelkezem a helyesírási szabályok alkalmazásával :)
A neve magába is foglalja az eszköz funkcióját. Tojás gyűjtésére alkalmas kötény.
Apukám párjának készítettem születésnapjára, mivel vannak tyúkjaik a kertben.



 Miután átadtam az ajándékot, kimentünk a kertbe tesztelni. Tökéletesen funkcionált, teljesen odavoltak érte.


Az ötletet a Pinteresten találtam, de a szabásminta, a tervezés és kivitelezés már az én feladatom volt. Nagyjából megvolt a koncepció, nekikezdtem és közben alakult, ahogy alakulni szeretett volna. :) 
5 kis zseb lett rajta, hogy biztosan ne koccanhassanak össze a tojások és egészben beérjenek a házba. Az aljára még egy kis díszítő "csipkesor" is került. :)

Íme: 





2017. március 12., vasárnap

Festönövényezés




Pár hete egy fantasztikus élményben volt részem, Szakács Nikinek az Ő workshopjának, no meg a növényeknek köszönhetően. Niki növényi festéssel foglalkozik, csoda munkái vannak, amiket ezen  linken meg is tudtok tekinteni, valamint tájékozódhattok afelől, hogy mikor lesz legközelebb ilyen alkotó alkalom, természetesen csak ha kedvet kaptok hozzá :) Báár remélem e bejegyzés elolvasása után, nem is lesz kérdés, hogy kedvet kaptok-e hozzá :))
Pár szót szeretnék ejteni, hogy hogyan is talált rám ez az esemény. Mielőtt feltűnt a hirdetés a közösségi oldalon, láttam egy videót, amiben egy külhoni lányka szárított növényeket rak egy kendőre, összetekeri csinál vele valamit majd egy olyan gyönyörűség lesz belőle, hogy csak úgy csorog a nyálam a gép előtt. Na ezek után kérdés sem volt, hogy meg kell tanulnom ezt a technikát, vagy legalább csak belekóstolhassak egy ilyenbe. Anya sokszor fest növénnyel gyapjú fonalat, de az más, itt selyemkendőről, mintákról, különböző elrendezésekről van szó, amiknek köszönhetően minden egyes kendő elkészítése egy-egy remekmű. (Természetesen a gyapjúfonal festés is az, hiszen ott se lehet két egyforma fonalat festeni:) ) 
Pár nappal később, miután láttam a videót, feldobta nekem az üzenőfalam ezt az eseményt. Amiről most írni fogok. Nem sokat vaciláltam, plusz Anya is nagyon ösztönzött, hogy mindenképp menjek el, mert ez nagy élmény lesz.:) 
Eljött a várva várt Nap. :)
Növények, festés, selyemkendő, alkotás...
Hogyan nyerhető ki a Tölgyfa gubacsának őrleményéből rozsdabarna szín, vagy a sáfrányos szeklicéből narancssárga. Olyan növényekről derültek ki számomra, hogy alkalmasak festésre, amikről nem is gondoltam volna.
A sok sok új ismeret mellett, pedig egy olyan nappal is gazdagodtam, ami kizökkentett kicsit a hétköznapok rohanásából. Megálltam, visszalassultam, és csak az alkotásra, a növényekre, a saját érzéseimre, gondolataimra figyeltem. Szerencsémre nem volt elegendő hely ahhoz, hogy mindenki egyszerre eltudja kezdeni a munkát, így volt időm ráhangolódni. Csak ültem és figyeltem a többiek szorgoskodását. Ez is segített abban, hogy mikor odakerültem a pácolt selyemkendőm felé, már nem kellett gondolkodnom milyen is legyen, adták magukat a színek, a növények.Követtem a megérzéseimet, Nem terveztem semmit. :)




Végül kerültek a kendőmre:
*tölgyfagubacs
*kurkuma
*árvácska
*festőpipitér
*fagyal bogyó
*mórmályva





A hőkezelés után többen úgy döntöttek, egyből megnézik, milyen lett a végeredmény. Én megvártam a másnapot, amíg teljesen megszáradt, és csak utána bontottam ki itthon a kis csigámat.

Gyönyörűséges kendőm lett, aminek nincs párja hetethét országban..:) Azóta is lelkes, büszke viselője vagyok! :)


















2017. február 15., szerda

BoldogÚjÉv


Az Újév beköszöntével igen sok terén az Életemnek pozitív irányú változások örvendeztetnek. Mind a jövőbeli terveimet illetően, magánéletemben, érdeklődési körömbe illeszkedő alkalmak terén, muzsikálásban, emberekhez való viszonyulásomban, táplálkozásomban, gondolkodásomban és még sorolhatnám. Az Élethez való hozzáállásom is gyökeresen megváltozott, változik, fejlődik folyamatosan, rengeteg új impulzus ér, amiknek köszönhetően egyre jobb és jobbnak érzem az életem, jobban érzem magam. Tudatosan kezdem alakítani a gondolataimat, tudatosabban táplálkozom, élek. :) Igaz ezek már a múlt év vége felé elkezdődtek, de ugyebár szeretünk konkrétabb időpontokhoz kapcsolni ilyen dolgokat, így az Új évet adtam meg indulási pontnak.
Beleszerettem az Életbe, az Életembe. :)  Minden pillanatát élvezem.
Egy szó mint száz, energikusan, feltöltődve, boldogan, magabiztosabban indítottam az Évet. Teljes nyugalommal és bizalommal tekintek most mindenre  a jövőre, a rám váró feladatokra:)
Végre újra elérkezettnek látom az időt a bejegyzések írásának, remélem egyre többet fogok tudni írni, mert rengeteg megosztani való gondolatom van :)





Tervezek egy sorozatot indítani, aminek címe:

A természetesség megszépít 
(kívül-belül egyaránt)



Ezekben a bejegyzésekben, amik majd ezt alcímet viselik, különböző általam is használt természetes tisztálkodási szerekről, praktikákról, környezettudatosabb megoldásokról, egészséges elemek használatáról fognak szólni a fürdőszobában!
Célom ezzel, hogy megmutassam, egy-két különlegesebb hozzávaló segítségével, (lúg, kakaóvaj...) otthon is bárki elkészíthet magának olyan eszközöket, szereket, amikkel nemcsak a környezetünket óvjuk, de saját magunknak is sokkal jobbat teszünk. 
Engem nagyon felháborított, hogy nincsen róla pontos tudomásom, hogy miket tesznek egyes kencékbe. Azok a termékek, amik elvileg "bio" és "természetes" címkékkel vannak ellátva, azok közül is jónéhány nem felel meg a mércémnek. A kozmetikai ipar nem köteles minden összetevőt feltüntetni az egyes szereken.
Én márpedig mindenről szeretnék tudni, amit magamra kenek. És ez szerintem úgy a legegyszerűbben megoldható, ha én magam készítem el, és szeretném a tapasztalataimat a Nagyvilággal is megosztani. :)








Ezen felül természetesen folytatok mindent ugyanúgy, ahogyan eddig, események, tapasztalatok, praktikák, alkotások leírását. valamint Nagypapámmal szeretnék kicsi többet foglalkozni, ugyanis falusi gyerkőc révén rengeteg mesélnivalója akad mindig a számunkra, amit nagyon szeretnék ilyenfajta felületen is dokumentálni, remélem azokat is szívesen olvassátok majd! :)